Húsvéti töltött csirkemell
Kb. 4 személyre
Hozzávalók : 60 dkg csirkemell, ( vagy pulykamell ) klopfoljuk ki akkorára, hogy majd meg tudjuk őket tölteni.
A töltelékhez : 2 db keményre megfőzött tojás, + 1 db tojás, 20 dkg füstölt sonka, 1 nagyobb fej hagyma, 2 dkg torma, 0.5 dl víz, só, bors, ízlés szerint egy kis petrezselyem
A hagymát aprítsuk fel, félig dinszteljük meg, majd adjuk hozzá a felaprított füstölt sonkát is. Pár percig pirítsuk, majd öntsük fel a fél dl vízzel, és addig pároljuk amíg el nem fő róla. Vegyük le a tűzről.
Egy külön tálba keverjük ki a nyers tojást, és reszeljük hozzá a keményre megfőzött tojásokat.
Adjuk hozzá a tormát, és az előzőleg elkészített hagymás sonkát, majd ízesítsük sóval, borssal. Vigyázzunk, mert a sonka is sós!
Az elkészített tölteléket töltsük a csirkemell szeletekbe, ha kell hústűvel, vagy fogvájóval rögzítsük, majd a szokásos módon panírozzuk be.
Tipp: a hússzeletekre tettem egy vékony szelet bacont, így helyeztem rá a tölteléket, így biztosan nem folyt ki a massza a húsból sütés közben, pedig egyáltalán nem rögzítettem semmivel.
Forró, bő olajban süssük ki.
Egyszerű, és nagyszerű húsvéti főétel, szinte bármilyen körettel, salátával tálalható!
Forrás : Desszerteu
|
SZIA ANDIKA HÚSVÉTKOR ELKÉSZÍTETTEM ÉS AZOTA MÁR TÖBSZŐR NAGYO ÍZLIK A CSALÁDNAK KÖSZIKE A RECEPTETT ÜDV ERZSI NÉNI!!